Véres felkérés

Ahogy a folyosón haladtunk a szembejövők forgatagában Mit egyszer csak az ablakhoz húzott és megálltunk, ami ilyen emberáradatban elég veszélyes volt. Megfogta a kezemet és nagyon komolyan rám nézett.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, de azért kicsit értetlenül. Ő továbbra is komolyan nézett szűk, barna szemeivel.
- Ma ne hagyd, hogy lenyomjalak - erre kitört belőlem a nevetés és magamhoz öleltem.
- Rendeben - erre ő ellökött magától.
- Ezt már mondtad egy párszor. Ne hagyj nyerni, kérlek - sóhajtott és a komolyság helyére valamiféle szomorúság és csalódottság keveréke ült. Az én arcomról is lefagyott a mosoly, és teljes komolysággal bólintottam.
- Ígérem, alaposan elverlek - pár másodpercig még tartottuk magunkat, de erre a kijelentésre már ő se bírt magával, és egymás vállára borulva nevettünk, aztán ismét bekapcsolódtunk az emberáradatba. Mit még azért néhányszor a lelkemre kötötte, hogy nem fogom hagyni magamat, én pedig megígértem, hogy nem fogom.
Ahogy beléptünk a terembe ismerős látvány tárult elénk. A terem olyan volt mint egy felfelé szélesedő, sötétített üvegből készült üveg verem. Szintekre volt osztva ahogy egyre szélesedett. Az elsőn voltak az öltöző padok. A másodikon a fegyverek és a harmadikon voltak a gyakorló bábuk. Az első és a második gyűrű között egy kis kiálló páholyszerű volt, onnan irányította az órákat a mesterünk. Steelo története ismeretlen a számomra, szerintem csak el akarja tartani magát, és a családját odakint, nem tör nagy babérokra. Magas, vállas ember volt, fején a hajnak már csak a nyoma látszott és az, hogy sokat megélt. A homlokától a tarkójáig hegek borították, néhány nagyon csúnyán forrt össze, így foltokban fekete volt a bőre alatt megalvadt vértől. Mindig tekintélyt parancsoló hangon beszélt, és a magasból lenézve ránk irányította az óra végi mérkőzéseket. A fia Rollo velünk volt egy idős, és apja befolyásának köszönhetően mindenki félt tőle, akinek volt esze hozzá. Én is tartottam tőle, hiszen nem tudom hogyan küzd, sose kerültem még vele arénába.
Fél órányi bemelegítés és edzés után Steelo megjelent a páholyba és lenézett ránk. Meglobogtatott egy papírdarabot, majd a korlátra könyökölt, úgy kezdett el beszélni.
- A mágus avatás egy halamas cécó mint azt ti is tudjátok - sóhajtott és türelmesen várt, míg mindannyian alá nem gyűltönk és egyfajta csendes áhítattal nem figyeltük - Idén én is szerepet kaptam, mégpedig olyan módon, hogy egyet kiválaszthatok iskolánk küldötteiből - összesúgtunk alatta. Amennyire hallottam senki nem ismeri jól az avatás szabályait, nem akart önként vállalkozni senki, ahogy én sem. Mit mögé bújtam, átöleltem a karját és lábujjhegyre állva államat a vállára támasztottam. Ezen már senki nem botránkozik meg, pedig néhány éve még nagyobb szám lett volna, mint Steelo mondanivalója.
- Ilyen nagy nyilvánosság előtt kívánod átadni nekem a lehetőséget? - szólt magabiztosan Rollo és felmosolygott apjára. Hasonlított rá. Magas, kopasz fiú volt, markáns arccsonttal, szúrós, szűk szemekkel és kivételesen fejlett izomzattal. Egyik karján vörös volt a hús a kézfejétől futottak a roncsolt szövetek egészen a nyakáig. Olyan volt, mintha valami méreg futott volna végig rajta ami örökre megbélyegezte. Vonzónak találtam Rollot, főleg akkor mikor ilyen nagyképű és fellengzős volt. Soha nem beszéltünk még, de nem is hiszem, hogy valaha szóba állnék vele. Hallottam egy párszor ahogyan a lányokkal beszél, lekezelően, hogy biztosan érezzék, alacsonyabb rendűek mint ő.
- Éreztem, hogy magadra fogod venni ezt a felhívást - egyenesedett fel Steelo - De most, nem rólad szól a játék, fiam - az utolsó szót már már undorral ejtette, hogy a fiú érezze dühét - Mielőtt a sorsolás módjára térnék rá, el kell, hogy mondjam nektek, ha kiválasztott lesz valakiből, az azt jelenti, hogy juttatásokat kap. A családja egy teljes éven keresztül élelmet és pénzt kap, ami az itt jelenlévőknek én úgy gondolom nem ártana - ismét sustorgás futott végig rajtunk.
- És mi lesz a választás módja? - szólt egy fiú hátulról, akit nem ismertem.
- Első vérig játszma - szólt elégedetten a férfi - Mind ismeritek a szabályokat, szóval kezdjünk. Bibiana és a fiam kezdi meg a játékot. Válasszatok fegyvert.
Az adrenalin a fejembe szökött, hallottam a szívverésemet. Minden letompult körülöttem. Azt hiszem most érezte meg a testem a Rollotól való félelmet. Azt mondták, akik harcoltak vele, hogy kegyetlen és erős. Én hozzá képest kicsi, vékony és gyenge voltam. Steelo meg akart alázni, és ez nem tetszett. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magamat és határozottan markoltam meg egy kétkezes kardot.
Ahogy a berendezett aréna felé mentem sokan kinevettek a karddal a kezemben. Nem voltam alacsony, de a penge majdnem nagyobb volt mint én magam. Rollo hetyke vigyorral az arcán lépett velem szembe a kör szélére és biccentett.
- A szerencse legyen veled Picim - a magasba emelte a kardját és várt. Biccentettem és én is megemeltem az enyémet.
- Kezdjétek már el! - üvöltött Steelo parancsolón. Kiűztem az adrenalin zavaró lüktetését a fejemből, mély levegőt vettem és vártam az elős csapást.
Nem kellett sokáig várnomrá, hiszen Rollo azonnal neki is iramodott. Lomhán, nagy suhintásokkal harcolt, könnyedén tértem ki a csapásai elől. Ezt látván, néhány egyszerű lökést mértem a hátára, tarkójára majd mikor már látszott rajta a düh, a hajlatára csaptam. Hasra esett. Ahogy tápászkodott fel, lihegve a sérült keze elé tartottam a kardomat. Az övé messzebbre csúszott az eséskor, nem tudott érte nyúlni. Izzadtan nézett fel rám.
- Gyerünk Picim - megnyalta a szája szélét - De nézz közben a szemembe. Látni akarom ahogyan csinálod.
Ez felizgatott egy furcsa bizsergés lett urrá rajtam ami átvette az irányítást. Lassan vágtam végig hosszában a karját, a vállától a könyökéig és közben a szemét figyeltem. A pupillája kitágult, de nem rebbent az arca. Mosolygott és izgatottan lihegett. Elvettem a kezétől a pengét és a sebre nem is nézve, totális közönyt erőltetve magamra Steelo felé fordultam és megemeltem a véres pengét.
- Szép volt Bibiana. Végre figyeltél arra, amit az órákon mondtam neked - mosolyra húztam a szám szélét, igyekeztem nem zihálni, ahogy az adrenalin sokadik lökete fölülkerekedett rajtam.
A többiek nem voltak kihívások. Rollo legyőzése úgyéreztem legyőzhetetlenné tesz. Olyan könnyen ejtettem sebet mindenkin, hogy még magam is meglepődtem. Mit nyakát úgy sikerült megvágnom, hogy ő a menekülő, védekező taktikát választotta, meg se próbált megtámadni. Széepn sorban mentem végig mindenkin. Ahogy halattam a tömeg vége felé egyre brutálisabban csináltam. Az utolsó fiú volt az, aki rákérdezett a sorsolásra. Jelentéktelen volt. Az arcát pörsenések csúfították, bajsza még csak pelyhedzett. Az oldalán ejtettem vágást.
- Ez a végjáték kedvemre való volt - nevetett Steelo ahogy végig nézett a fiúkon és rám mutatott - Egy madárcsontú, százhatvan néhány centis lány, győzött le benneteket fiúk - a ruhám ujjával le akartam törölni az arcomról az oda fröccsent vért, de csak végig kentem vele az egészet. Úgy festhettem, mint valami barbár. De tetszett az érzés - Féljetek, mert ha így halad, mindegyikőtöket meg fog egyszer ölni.
- Szép volt Picim - hallottam Rollo dörmögését. Oda fordultam, a karját tisztította és valami furcsa, állati, erőszakos vággyal a szemében figyelt.
- Gratulálok Bibiana - szólt Steelo, aki idő közben a lépcsőn le sétált a küzdő térre és most felém tornyosult, kezében egy arany lemezzel amibe az iskola szimbóluma, egy kardot markoló hét ujjú ork. Átvettem és biccentettem.