2014. február 6., csütörtök

A kör tagja

Rollo egész órán a nyakamba lihegett. Finom, meleg szuszogás volt, ami állandó bizsergéssel töltötte el a testemet. Miközben címert hímeztem, megbeszléltem magammal, hogy ezt helyre kell tennem magamban. Hogy mit is gondolok róla, és ha érzek valamit, akkor mi érzek.
A szuszogás behatása alatt gondolkozni nem jelenti azt, hogy tiszta fejjel gondolkozni. De ettől függetlenül arra ébredtem rá, hogy vonzó. Van valami a közelségében, ami meg nyugtat és ami bizserget. Egy ábrándos világban lebegve sétáltam a folyosón, éppen azon gondolkoztam, milyen is lenne, ha bemutatnám a családomnak, mint a párom. Hirtelen beleütköztem Roverbe.
- Na mi a helyzet Nyusz? Nagyon belefeletkeztél valamibe - somolygott és megint megfogta a kezemet.
- Miről beszéltetek Gayával?
- Lilly nehezen fogadja el, hogy az egyszeri szexnél többet nem kívánok tőle. Vannak ilyen nők. Olyanok mint a pumák - nevettünk és elindultunk. Lady Gaya elviharzott mellettünk, aztán besietett a tanárok szobájába - Ráadásul te még friss és üde vagy.
- Csak nem féltékeny?
- De egy kicsit - mosolygott. Elengedtem a kezét és megigazítottam a kontyomat, most, hogy Rollo már nem járt az eszemben, feltűnt, hogy mikor a bátyám a hajamba túrt kilazította a kontyot.
- Mikor jössz el megint?
- Mikor jónak látom - felelte kicsit feszengve - Még van órád? - kinézett a falakon, kerülte a szemkontaktust.
- Te mit gondolsz Luc utasításáról?
- Hogy tervezzük meg a jövőnket? - leültünk a fal mellé egy padra - Azt gondolom, hogy ez csak nektek szól. Mi, többiek már nem szorulunk a támogatására, szóval semmi köze nincs ahhoz, hogyan is alakítom az életem - hümmögve bólintottam.
- Már csak egy kis dolgom van a pincében, de aztán megyek haza nyugi - mosolyogtam, de nem néztem rá, a földet bambultam.
- Jólvan. Vigyázz magadra - a kezembe nyomott egy borítékot és elsietett. Még bambultam egy darabig. Igazából nem gondoltam semmi különösre. Olyan üresnek éreztem magam.
- Bibiana - hallottam egy határozott hangot, és mire magamhoz térem, Lady Gaya már mellettem ült a padon.
- Lady Gaya. Segíthetek?
- Pénzt adott neked?
- Nem - néztem a kezemben lévő borítékra.
- Akkor az kitől van?
- Rollo Pebaytól.
- Miért fizet neked az a fiú?
- Lovat vett, és még tartozott a nővéremnek - összeszűkültek a szemei de nem kérdezett a borítékról.
- Mit mondott neked?
- Hogy szeret, és gondoskodni fog rólam - felszisszent.
- El akar talán venni? - ez a kérdés kizökkentett az ürességből. Nagy szemekkel néztem rá és kicsin múlt, hogy el nem nevettem magam. Könny szökött a szemembe, ami meglepte a nőt - Talán valami rosszat mondtam? - ettől még inkább nevetnem kellett. Hogy valaki annyira féltékeny legyen, hogy azt hiszi, hogy egy jóképű, erős és a mágiát ismerő férfi egy ilyen kislánnyal a szexnél tovább foglalkozik. Ezt nem tudtam egészen hova tenni magamban.
- Nem hölgyem - fölálltam, a markomba gyűrtem a borítékot - Távoznék - meghajoltam és elsiettem.
A folyosón menve kitört belőlem a nevetés. Az emberek furcsán néztek rá, végtére is magamban nevetgéltem, és azt hiszem az arckifejezésem se utalt éppen a legnormálisabb tudatállapotra.
 Nem sokszor voltam még lent a pincében, szóval jó fél órámba telt, mire egy csirke csoprthoz verődtem. Onnan tudtam, higy jó helyre mennek, hogy az egyikük a kezében egy olyan arany lemezt lóbált, mint amilyenem nekem volt. De rá kellett jönnöm, hogy nem csak kinézetre olyanok, mint a tyúkok, de az agyi képességeik se biztos hogy sokat rávernének Gibbre, az egyetlen csirkénkre.
Mikor végre oda találtunk a teremhez egy hisztérikus arckifejezést vágó, idős nő toporgott az ajtóba.
- Maguk a kiválasztottak? - mikor a lányok bólinottak, hosszas tanakodás után a nő megkönnyebbülten sóhajtott - Akkor kerüljenek beljebb - indultam volna én is, de megállított - Maga ki?
- Kiválasztott vagyok - végig mért. Igen, se nem voltam olyan magas mint a másik négy lány, nem ápoltam a bőrömet zsíros zsappannal és nem fürödtem kecske tejben. Az egyikük mondjuk még alacsonyabb volt nálam, de ő is jól ápolt volt.
- Mutassa a plakettet - gondolom az aranyozott fémlapra gondolt, úgy hogy elővettem a zsebemből és átnyújtottam.Hosszasan nézte, majd hátra kiabált:
- Teeno. Ezt látnod kéne - egy magas, vékony fekete férfi lépett elő egy paraván mögül ami arra szolgált, hogy ne láthasson be senki a terembe.
- Mond, Magda - és nyugodtan ő is végig mér. Vár a válaszra.
- Ez itt azt állítja, hogy kiválasztott - Magda alacsony növésű, a bőre érdes. Az orra horgas, a füle hegyes. Szerintem valami féle manó. Hogy akarhat valaki ilyen karakter lenni? Teeno végig mért, telőtől talpig aztán elégedetten elmosolyodott.
- Végre valaki, aki nem konfekció méret. Nagyon fogom élvezni, hogy alkothatok neked kedves - a kezét nyújtotta felém. Azt hittem, hogy meg fogja rázni, de kezet csókolt - Teeno vagyok. A ruhatervező.
- Üdv - mondtam halványan - Bibiana vagyok.
- Erre, kerülj beljebb - Magda nem akart elállni az utamból, erre Teenokicsit erősebben megrántotta a kezemet, elhúzott mellette é

2014. február 3., hétfő

Izzás

A kezemben tartottam az arany lemezt és úgy mentem az öltözők felé. Mit utánam sietett.
- Mi volt ez Bibi?
- Még is micsoda? - kérdeztem meglepetten ahogy a csap mellé léptem és elkezdtem lemosni az arcomról a már megalvadt vért.
- A sok vér mintha valamit átkapcsolt volna benned. A levegő körülötted vörösen kezdett izzani és a szemed is olyan furcsa volt - letöröltem az arcomról a vizet és ránéztem.
- Szerintem csak valamit rosszul láttál - mosolyogtam és megfordultam volna, de Rollo mögöttem állt. Fenéztem a szemébe ami most komoly volt.
- Nem halucinált a srác, Picim. Tényleg félelmetesen erős volt a bizsergés körülötted. Nem véletlen, hogy sokan nem is kezdtek el veled küzdeni. Féltek tőled - a keze a derakamra csúszott és magához vont - Egy pillanatra még én is féltem - ellöktem magam és a ruháimhoz sétáltam.
Némán öltöztem át, hátamon érezve a többiek pillantását. Már hozzászoktam ez most még is más volt. Nem azért figyeltek, mert lány vagyok, hanem valmi teljesen másért. Lehet, hogy tényleg volt valami velem miközben harcoltam? Még én se éreztem magamban soha ilyen lendületet. Beszélnem kell Roverrel.
Mikor kész lettem és láttam, hogy Mit is már csak a ruhája gyűrődéseivel játszik kézenfogtam és elkezdtem vele rohanni a terem felé ahol tudtam, hogy Rover perceken belül befejez egy órát.
- Még is hova rángatsz? - kérdezte értetlenül ahogy utánam loholt.
- El kell mondanod a bátyámnak amit láttál. Ő megmondja, hogy láthattad-e azt amit láttál.
- Tudom, hogy mit láttam, ehhez nem kell senki megerősítése - kicsit duzzogva mondta, de csak jött utánam.
Megálltunk egy ajtó előtt ahonnan furcsa recsegő zajok szűrődtek ki, aztán csend, majd taps. Tudtam, hogy éppen időben érkeztünk.
Rover lassan nyitotta ki az ajtót és egyből belénk ütközött. Kikerekedett a szeme ahogy meglátott engem és az oldalamon a szintén meglepett Mitet.
- Mi hozott ide hugi? - mondta könnyeden miután túltette magát az első meglepetésen.
- Mit szeretne neked valami mesélni.
- Mit?
- Igen, a barátom.
- Úgy értem mit szeretne mesélni - mondta és egy nagy sóhajjal próbálta leplezni mosolyát.
- Most volt vívás óránk. És első vérre menő próba volt az óra végén - még mindig kicsit zihált - És ahogy csépelt minket egy fura vörös aura szerű vette körül. Ő észre se vette.
- Érdekesen hangzik. Olyan, mintha valamiféle energia fel akarna törni belőle. Mint a született varázslók esetében - legyintett - Ilyenem nekem is volt, mikor elkezdtem az iskolát. Azt jelenti, hogy ha kitanulod, akkor használhatsz mágiát - mosolygott és ez engem is megnyugtatott.
- Ez annál félelmetesebb volt - motyogta halkan Mit - Én megyek Bibi. Te nem jössz?
- Nem én még maradnék - meglepve nézett rám.
- Szóval menjek haza gyalog?
- Mehetsz máshogyan is - mosolyogtam - Csak én nem foglak elvinni - nyelvet nyújtottam és kinevettem.
Durcásan fordított hátat.
- Mit - szóltam utána - Nem mész be kovácsolás órára? - ezzel mindig cukkoltam. Kovács gyerek volt, így neki nem kellett bejárnia ezekre az órákra. Én haza tudtam volna vinni, mert a következő órám csak ebéd után lesz. Varrás.
- De, persze Bibi - talán megsértődött, hogy nem viszem haza? Lehet, de nem érdekel. Ha ennyi miatt megharagszik, vessen magára, mert akkor reggelente se fogom elhozni.
Rover felém fordult és rám mosolygott.
- Mi az?
- A srác teljesen beléd van esve - tipikus, mindent tudok mosoly volt az arcán.
- Nem, az esetei a magas, termetesebb lányok.
- Jaj, már emlékszem. Ő lépett a Bound lány liliomjára - csak bólintottam - Jössz velem az emeletre?
- A negyediken lesz varrásom, elkísérhetsz - felhúzta a szemöldökét és elindult a lépcsők felé.
- Kezdesz szemtelen lenni. Beszélnem kéne anyával - nevetett és pedig utána indultam.
- Megpróbálhatod ha nagyon akarod. De szerintem nem fog csak a te lelki békéd miatt kikelni az ágyból.
- Van hír a gyerekről?
- Rendben van. Ennyit mondott a főpap - biccentett és csak némán mentünk egymás mellett. Már a harmadikon voltunk, mikor hirtelen megfogta a kezemet. Az ujjainkat összekulcsolta és magához húzott. A fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
- Most kuncogj nagyon bután - úgy tettem. Mint ha szerelmes lány lennék akit éppen elcsábítanak - A nő, aki szembe jön a lépcsőn be akar hálózni. Azt akarja, hogy elvegyem. Nyilván érted mit akarok.
- Persze szívem - kuncogtam édesen és nyomtam egy puszit a nyakára. Már nőtt a szőre, lassan megint leborotválhatja. Pézsma illat lengte körül és valami ami kicsit olyan volt, amit ha megpörkölődött volna a bőre valahol. Lehet, hogy így is volt. A nyakán lüktetett egy és, ahogy odahajoltam. Óvatosan ráharaptam mire alig észrevehetően megfeszült a teste és felsóhajtott. Elhúzódtam és rávigyorogtam. Rosszallóan mosolygott.
- Te kis huncut - indultunk volna tovább de nem tudtunk tovább menni, mert Gaya, az egyik varrás kurzus vezetője ott állt előttünk és bámult minket. A felkerülést meg se próbálta kerülni ahogy nézett minket.
- Lady Gaya - hajoltam meg gyorsan és hanyagul. Villámokat szórt a szeme. Még jó, hogy nem tudtja senki, persze Miten kívül, hogy mi testvérek vagyunk, mert akkor biztos vagyok benne, hogy bámulás helyett már rég feljelentett volna bennünket.
- Bibiana - hanga lenéző volt. Félre söpört egy barna tincset az arcából, aztán végig mérte a testemet majd futva magára pillantott - Ugye tudja, Olwiin professzor, hogy a lány még nem nagy korú?
- Természetesen tudom Lilly - mondta szelíden Rover.
- Ne Lilly-z itt nekem - sziszegte Gaya, majd ismét rám nézett valamivel nyugodtabban - Menjen órára Bibiana - Roverre pillantottam akin látszott, hogy ezt nem így tervezte.
Megint magához ölelt, beletúrt a hajamba én pedig nyomtam még egy puszit a nyakára.
- Órák után várlak az istállóban - mosolygott és elengedte a kezemet. Ahogy elmentem előtte még rácsapott a fenekemre, aztán már csak Lady Gaya hisztérikus sipákolását hallottam.
A folyosó másik végén volt a tanterem. Az ajtó előtt állt Rollo és az emberei. Így neveztük őket, mert olyanok voltak, mint azok akik pénzért elkapnak a sötét utcákon és addig vernek, míg nem adod nekik mindened.
Ahogy odaértem Rollora néztem.
- Bemennék.
- Én is Picim - vigyorodott el elégedetten - Én is - ismételte el, csak hogy mindenkinek leessen mit is mond és a többi fiú is vad kuncogásba kezdjen.
- Mi az ára - kérdeztem, mivel régóta ismertem már ezt a játékot. El lehetett húzni, a tanár érkezéséig, de nem jártál jól vele, ráadásul én tudtam, hogy Lady Gaya még egy darabig nem fog jönni.
- Ki volt az a Muksó aki az előbb fogdosott?
- Mit is mondtál, miért is jársz varrás órára? - összehúzta a szemöldökét.
- Látom nem adod könnyen magadat.
- Érdekelnélek ha most azonnal megkapnál? - ezen elgondolkozott majd alig láthatóan bólintott.
- Fiúk, hagyjatok most. Óra után megyünk ebédpénzért - a fiúk helyeselve indultak el visszafelé a folyosón, ahol az ő órájuk volt.
- Szóval mit akarsz tőlem Rollo?
- Nem érzeted, a mit én? - értetlenül néztem rá, mire feltépte bal karjáról a pólót. A seb, amit vágtam rajta ki volt tisztítva, de nem varrta össze senki. Alvadt vér tömte el a szélésebb részeit a penge vágta ösvénynek - Kegyetlen vagy Picim.
- Nem, csak a véred kellett ahhoz, hogy győzzek.
- Persze - nevetett fel keserűen - Akkor nem vágod végig a kezemet. Láttam a szemedet. Megérezted a fájdalmamat és eldönötted, hogy ezt minél tovább akarod érezni. Meg se rezzent a kezed.
- Mit akarsz tőlem?
- Téged akarlak.
- Miért?
- Mert kellesz. Nem mondtam világosan?
- Nem. Nem értem, miért akarsz. Sose láttál. Sose vettél figyelembe.
- Te se engem. Az istenek küldték ezt a mai párviadalt, hogy észrevegyük egymást.
- Az arany lemezt akarod - elkomorult az arca és a ruhacafatokat elengedte, hogy azok amennyire még tudnak, visszasimuljanak a karjára.
- Azt is - egy semleges arcot igyekezett felvenni, hogy ne jöjjek rá, hogy most csalódott a saját képességeiben - Látom tényleg van eszed Picim.
- Van, és nem kapd meg a lemezt, még akkor se ha a pároddá teszel - mondtam, de nem voltam benne egészen biztos, mit is jelent ez.
- Hát legyen - mosolygott ismét elégedetten és belökte az ajtót - Még van egy hónapom, hogy tegyek a hírnévért - biccentett, hogy menjek be. Beléptem és rögtön hely után kezdtem nézni. Utánam lépett és ahogy bevágódott mögöttünk az ajtó nekem nyomta nagy, izmos testét. Kezei, mintegy természetesen a derekamra csúsztak és éreztem, ahogy finoman, ámde határozottan az ágyéka felé tol. Ismét éreztem a bizsergést, ami ezúttal csak lassan kúszott végig a testemen. Mielőtt megrészegíthetett volna elléptem előle és ő hagyta. Leültem egy üres padba és reménykedtem, hogy nem ül mellém.
Mögöttem huppant le, és  tarkómon éreztem vágyakozó tekintetét. Feltüzeltem benne valamit, úgy, hogy nem is tudatosan tettem mindent. Lehet abban valami, amit Rover mond rólam.

2014. január 25., szombat

Véres felkérés

Ahogy a folyosón haladtunk a szembejövők forgatagában Mit egyszer csak az ablakhoz húzott és megálltunk, ami ilyen emberáradatban elég veszélyes volt. Megfogta a kezemet és nagyon komolyan rám nézett.
- Mi az? - kérdeztem mosolyogva, de azért kicsit értetlenül. Ő továbbra is komolyan nézett szűk, barna szemeivel.
- Ma ne hagyd, hogy lenyomjalak - erre kitört belőlem a nevetés és magamhoz öleltem.
- Rendeben - erre ő ellökött magától.
- Ezt már mondtad egy párszor. Ne hagyj nyerni, kérlek - sóhajtott és a komolyság helyére valamiféle szomorúság és csalódottság keveréke ült. Az én arcomról is lefagyott a mosoly, és teljes komolysággal bólintottam.
- Ígérem, alaposan elverlek - pár másodpercig még tartottuk magunkat, de erre a kijelentésre már ő se bírt magával, és egymás vállára borulva nevettünk, aztán ismét bekapcsolódtunk az emberáradatba. Mit még azért néhányszor a lelkemre kötötte, hogy nem fogom hagyni magamat, én pedig megígértem, hogy nem fogom.
Ahogy beléptünk a terembe ismerős látvány tárult elénk. A terem olyan volt mint egy felfelé szélesedő, sötétített üvegből készült üveg verem. Szintekre volt osztva ahogy egyre szélesedett. Az elsőn voltak az öltöző padok. A másodikon a fegyverek és a harmadikon voltak a gyakorló bábuk. Az első és a második gyűrű között egy kis kiálló páholyszerű volt, onnan irányította az órákat a mesterünk. Steelo története ismeretlen a számomra, szerintem csak el akarja tartani magát, és a családját odakint, nem tör nagy babérokra. Magas, vállas ember volt, fején a hajnak már csak a nyoma látszott és az, hogy sokat megélt. A homlokától a tarkójáig hegek borították, néhány nagyon csúnyán forrt össze, így foltokban fekete volt a bőre alatt megalvadt vértől. Mindig tekintélyt parancsoló hangon beszélt, és a magasból lenézve ránk irányította az óra végi mérkőzéseket. A fia Rollo velünk volt egy idős, és apja befolyásának köszönhetően mindenki félt tőle, akinek volt esze hozzá. Én is tartottam tőle, hiszen nem tudom hogyan küzd, sose kerültem még vele arénába.
Fél órányi bemelegítés és edzés után Steelo megjelent a páholyba és lenézett ránk. Meglobogtatott egy papírdarabot, majd a korlátra könyökölt, úgy kezdett el beszélni.
- A mágus avatás egy halamas cécó mint azt ti is tudjátok - sóhajtott és türelmesen várt, míg mindannyian alá nem gyűltönk és egyfajta csendes áhítattal nem figyeltük - Idén én is szerepet kaptam, mégpedig olyan módon, hogy egyet kiválaszthatok iskolánk küldötteiből - összesúgtunk alatta. Amennyire hallottam senki nem ismeri jól az avatás szabályait, nem akart önként vállalkozni senki, ahogy én sem. Mit mögé bújtam, átöleltem a karját és lábujjhegyre állva államat a vállára támasztottam. Ezen már senki nem botránkozik meg, pedig néhány éve még nagyobb szám lett volna, mint Steelo mondanivalója.
- Ilyen nagy nyilvánosság előtt kívánod átadni nekem a lehetőséget? - szólt magabiztosan Rollo és felmosolygott apjára. Hasonlított rá. Magas, kopasz fiú volt, markáns arccsonttal, szúrós, szűk szemekkel és kivételesen fejlett izomzattal. Egyik karján vörös volt a hús a kézfejétől futottak a roncsolt szövetek egészen a nyakáig. Olyan volt, mintha valami méreg futott volna végig rajta ami örökre megbélyegezte. Vonzónak találtam Rollot, főleg akkor mikor ilyen nagyképű és fellengzős volt. Soha nem beszéltünk még, de nem is hiszem, hogy valaha szóba állnék vele. Hallottam egy párszor ahogyan a lányokkal beszél, lekezelően, hogy biztosan érezzék, alacsonyabb rendűek mint ő.
- Éreztem, hogy magadra fogod venni ezt a felhívást - egyenesedett fel Steelo - De most, nem rólad szól a játék, fiam - az utolsó szót már már undorral ejtette, hogy a fiú érezze dühét - Mielőtt a sorsolás módjára térnék rá, el kell, hogy mondjam nektek, ha kiválasztott lesz valakiből, az azt jelenti, hogy juttatásokat kap. A családja egy teljes éven keresztül élelmet és pénzt kap, ami az itt jelenlévőknek én úgy gondolom nem ártana - ismét sustorgás futott végig rajtunk.
- És mi lesz a választás módja? - szólt egy fiú hátulról, akit nem ismertem.
- Első vérig játszma - szólt elégedetten a férfi - Mind ismeritek a szabályokat, szóval kezdjünk. Bibiana és a fiam kezdi meg a játékot. Válasszatok fegyvert.
Az adrenalin a fejembe szökött, hallottam a szívverésemet. Minden letompult körülöttem. Azt hiszem most érezte meg a testem a Rollotól való félelmet. Azt mondták, akik harcoltak vele, hogy kegyetlen és erős. Én hozzá képest kicsi, vékony és gyenge voltam. Steelo meg akart alázni, és ez nem tetszett. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom magamat és határozottan markoltam meg egy kétkezes kardot.
Ahogy a berendezett aréna felé mentem sokan kinevettek a karddal a kezemben. Nem voltam alacsony, de a penge majdnem nagyobb volt mint én magam. Rollo hetyke vigyorral az arcán lépett velem szembe a kör szélére és biccentett.
- A szerencse legyen veled Picim - a magasba emelte a kardját és várt. Biccentettem és én is megemeltem az enyémet.
- Kezdjétek már el! - üvöltött Steelo parancsolón. Kiűztem az adrenalin zavaró lüktetését a fejemből, mély levegőt vettem és vártam az elős csapást.
Nem kellett sokáig várnomrá, hiszen Rollo azonnal neki is iramodott. Lomhán, nagy suhintásokkal harcolt, könnyedén tértem ki a csapásai elől. Ezt látván, néhány egyszerű lökést mértem a hátára, tarkójára majd mikor már látszott rajta a düh, a hajlatára csaptam. Hasra esett. Ahogy tápászkodott fel, lihegve a sérült keze elé tartottam a kardomat. Az övé messzebbre csúszott az eséskor, nem tudott érte nyúlni. Izzadtan nézett fel rám.
- Gyerünk Picim - megnyalta a szája szélét - De nézz közben a szemembe. Látni akarom ahogyan csinálod.
Ez felizgatott egy furcsa bizsergés lett urrá rajtam ami átvette az irányítást. Lassan vágtam végig hosszában a karját, a vállától a könyökéig és közben a szemét figyeltem. A pupillája kitágult, de nem rebbent az arca. Mosolygott és izgatottan lihegett. Elvettem a kezétől a pengét és a sebre nem is nézve, totális közönyt erőltetve magamra Steelo felé fordultam és megemeltem a véres pengét.
- Szép volt Bibiana. Végre figyeltél arra, amit az órákon mondtam neked - mosolyra húztam a szám szélét, igyekeztem nem zihálni, ahogy az adrenalin sokadik lökete fölülkerekedett rajtam.
A többiek nem voltak kihívások. Rollo legyőzése úgyéreztem legyőzhetetlenné tesz. Olyan könnyen ejtettem sebet mindenkin, hogy még magam is meglepődtem. Mit nyakát úgy sikerült megvágnom, hogy ő a menekülő, védekező taktikát választotta, meg se próbált megtámadni. Széepn sorban mentem végig mindenkin. Ahogy halattam a tömeg vége felé egyre brutálisabban csináltam. Az utolsó fiú volt az, aki rákérdezett a sorsolásra. Jelentéktelen volt. Az arcát pörsenések csúfították, bajsza még csak pelyhedzett. Az oldalán ejtettem vágást.
- Ez a végjáték kedvemre való volt - nevetett Steelo ahogy végig nézett a fiúkon és rám mutatott - Egy madárcsontú, százhatvan néhány centis lány, győzött le benneteket fiúk - a ruhám ujjával le akartam törölni az arcomról az oda fröccsent vért, de csak végig kentem vele az egészet. Úgy festhettem, mint valami barbár. De tetszett az érzés - Féljetek, mert ha így halad, mindegyikőtöket meg fog egyszer ölni.
- Szép volt Picim - hallottam Rollo dörmögését. Oda fordultam, a karját tisztította és valami furcsa, állati, erőszakos vággyal a szemében figyelt.
- Gratulálok Bibiana - szólt Steelo, aki idő közben a lépcsőn le sétált a küzdő térre és most felém tornyosult, kezében egy arany lemezzel amibe az iskola szimbóluma, egy kardot markoló hét ujjú ork. Átvettem és biccentettem.

2014. január 22., szerda

Fagyos Dél

A virtuális világ egy dupla gyűrű alakú földszakasz, a földrészek között pedig tengerek húzódnak. A közepén egy hatalmas hegy áll aminek a tetején áll a legszentebb hely. Egy templom aminek csak a legmagasabb tornya látszik, a többi része a hegy belsejében húzódik szövevényes katakombák és folyosó rendszerek. Állítólag szerzetesek élnek odafent akik ügyelnek arra, hogy a jó és a rossz egyensúlyban maradjanak. Elég sekélyes, szerintem nem él ott senki, csak ki akarták tölteni a textúrát. Talán még a kezdetek kezdetén az első felhasználók, mint anya és Luc ott tanulták meg az itteni dolgokat, ott kezdtek el mindent.
Mi délen élünk, a fagy birodalmában. Itt állandóan hideg van, évente csak egyszer jön el az enyhülés, ami azt jelenti, hogy két héten keresztül nem esik több méter hó, csipognak a madarak mindenfelé és a folyók zubogni kezdenek. A folyókból ilyenkor fel tudjuk tölteni az éves ivóvíz készleteket, amit gyorsan meg kell tennünk, hiszen ez az enyhült állapot tényleg nem tart tovább néhány hétnél. Ilyenkor mindig kifekszünk a sziklákra napozni és a folyóba ugrálunk pancsolni. Ha valaki elég jó, az merülni is tud és gyönyörű köveket és fémeket hoznak fel azoknak akiket szeretnek. Szerettem itt élni, olyan csodálatos tudott lenni a fagyos táj ahogy a nap fényében csillog pompás színekben. Egy jegyes csodavilág volt ez. A fenyők komor zöldje az éjjeleket húsba maróan félelmetessé, a nappalokat pedig vérfagyasztóan misztikussá teszi. Susognak és recsegnek évszázados bölcs nyugalommal. Csodálatos.
A házunk két szintes kétrétegű faház. A fa egymás mögött két rétegbe lett felhúzva, hogy így több meleget tartson bent. A padlót is fa lécekkel burkoltuk le és egy éve Leven találmányának köszönhetően forró vízzel fűtjük a lenti helység padlóját. Lent van a konyha, a raktár és a mosó szoba, az emeletet pedig két szobára osztottuk. Az egyik szoba anyáé volt. Az elmebaja miatt be van ültetve mindenféle növénnyel, mert az megnyugtatja. A kandallóját se gyújtja be soha, csak fekszik egész álló nap és néha beszélget valakivel. Furcsa zajok is szoktak kiszűrődni, de mikor bemegyünk akkor csak fekszik és alszik. Úgy érzem anyának és Lucnak is vannak még olyan titkai amikről nem tudunk semmit. A másik szoba hármunké. Van benne egy hatalmas ágy, amihez két lépcsőfok vezet fel, szemben vele a egy állandóan lobogó tüzű kandalló. Aromákkal és olajokkal illatosítjuk a szobát, hogy Liza valami jó emlékkel is távozzon innen, ne csak az anya szobájából éjjelente és napközben kiszűrődő furcsa nyöszörgések és zajok maradjanak meg neki a gyerekkorából.
Most még mindketten alszanak, így gyorsan kisurranok a hálóból a napi ruhámban, lesietek a konyhába ahol eszek egy kis aszalt zöldséget kenyérrel, aztán bedugom a fejemet a mosdótál jeges vizébe. Szeretem ahogy a meleg arcomba belemar a fagyos, friss víz. Ilyenkor egy pillanatra megfagynak a gondolataim és pánik szerűen ki akarom húzni onnan az arcom. De bent tartom a fejem és a forró adrenalin végigfut rajtam és a fejem lüktetni kezd. Na ekkor húztam ki a fejemet a vízből. Megtörlöm az arcomat és a hajam vizes részét a kemény szövésű törölközővel és elindulok az iskolába.
Corin, a lovam már várja, hogy induljunk. Türelmetlenül toporog a karám elején. Felszerszámozom és már indulunk is. Alvó falvakon lovagolunk keresztül, aztán megállunk egy kovács műhely előtt néhány faluval odébb. Egyre hidegebb van ahogy haladunk, szóval felvettem a szürke, kopott kapucnimat. Az üzletből egy magas, pufók, barnás-vöröses hajú fiú lépett ki. Ahogy bezárta az ajtót és lelépett volna az útra, orra esett a lépcsőn. Felnézett rám a lóra mély barna szemeivel, felpattant és közben motyogott valamit.
- Reggelt Mit - köszöntem vidáman és a kezemet nyújtottam neki, hogy felhúzzam magam mögé a lóra.
- Szia Bibi - átkarolta a derekam és tovább is indultunk.
- Rosszul indul a reggel?
- Apám megint ivott. Már vagy öt éve történt de még mindig nem heverte ki teljesen anya halálát.
- Nagyon szerette - mondtam és kicsit jobban meghajtottam a lovat, hogy biztosan oda érjünk.
Az iskola egy üveg kalitka volt. Kívülről minden bent történő mozgást látni lehetett és szerintem ez elég bizarr volt egy kicsit. De minden esetre nagyon fényes volt állandóan, nem kellett a gyertyákra költeni, csak az alaksorban és az esti órákon.
Mit volt az egyetlen barátom. Őt is onnan ismerem, hogy anyámnak jó barátja volt az ő anyja ezért mikor kicsik voltunk sokat jártunk össze. Ismerjük egymás gondolatait, és jól tudjuk mikor mit érez a másik és a gyógyírt is tudjuk rá. Ő már volt lánnyal. Igen, ezt az esés után senki nem gondolta volna róla, de a falujának a leggazdagabb lányát fektette meg. A család a fővárosba költözött, így a kis románcuknak vége szakadt, de akkor is hihetetlen. A srác, aki a saját lábában is elesik, hogy tarthat előrébb mint az osztály vagány fiújai, akik vállasak, nem vörhenyesek, a szemükben a hódítás tüze ég, az arccsontjuk markáns és magabiztosak. Na igen, őket körözte le az én ügyetlen és vállatlan barátom. Szeretem, de valahogy sose találtam vonzónak, pedig már próbálkoztam vele, mikor Luc küldött egy üzenetet, hogy tervezzük meg a jövőnket.
Ahogy beléptünk a kapun, megcsapott a forróság ami mindig ott lengett az üveg hegyben. A falakon pergamenekkel hirdették az idei mágusavatást. Szereplőket válogattak, akik nem értettek a mágiához. Minden évben ez volt az évad egyik záró szenzációja, bár még sose láttam. A gálára minket nem is szoktak elhívni. Évekkel ezelőtt jött egy meghívás, mikor Leandert előléptették, de akkor is olyan volt, mintha rossz helyen lettünk volna. Mindenki csak azt kérdezgette, hogy kik vagyunk és mit keresünk ott.
Vívás óránk volt, ahonnan nem szerettem késni.

2014. január 21., kedd

Egy új hajnal

A világ teljesen megváltozott a harmadik világháború után. Az emberek nem érezték többé a mindennapok kihívásait, így minden olyan szürkévé és érdektelenné vált a hétköznapokban. A szmog már nem csak a repülőgépek szintjén volt jelen, de mintha minden nap egyre lejjebb kűszott volna a néma fájdlomban ami körülvette a mindennapokat nyugodtan élő embereket. Minden automatizálva volt már, így már senki nem gondolkozott nagy, újító tettekben. A tudósok inkább arra törekedtek, hogy elfelejtessék az emberekkel a múltat, eltüntessék amit alkottak.
A harmadik világháború nem ember és ember között zajlott. A zoury-kat néhány évtizede ismerhette meg a világ. Egy olyan technikát dolgoztak ki a tudósok, melyel kapukat nyitottak más világokba. Más univerzimok középpontjába, melyek kihaltak voltak nagyrészt. Kivéve a nyolcadik kapu nyitását, melyre mintha már számítottak volna a kapu másik oldalán. A zouryk egy fejlett nemzet. A világuk tele mágiával, varázslattal és halállal zúdult át a miénkbe. A katonák sorra haltak. A zouryk végül üzletet ajánlottak és a vezetők elfogadták. A kaput nyitvatartották és a vezetés a Földön már csak szimbolikus volt, a politika és minden egyéb is egy ismeretlen vezető kezében központosult akit mindenki csak Zyriumnak hívott. Új nemesség alakult ki mely a zourykból és a velük házasodókból alakult ki. Igazi tökéletesség született az ilyen frigyekből. Gazdagok, kik képesek voltak megfelelő gyakorlással elsajátítani őseik varázslatait. Ezt mondják legalábbis.
Anyám hibenációs kísérletek alanya volt még a harmadik éra előtt. Mikor kiolvasztották, a háborúnak még nyoma sem volt, de senki sem selytette, milyen közel is jár. A huszonegyedik század gyermeke volt de a huszonharmadikban tért magához. Kutatóként dolgozott a kormánynak. A kapuk fejlesztésén dolgozott egyre nagyobb sikerrel. Egy este a főnökével, Luckal a sokadik próbálkozásnál rosszul kalibrálták a nyíló pontot. Anyám túl közel volt a kapuhoz ami magához rántotta és energiát pumpált belé. Az energia megtermékenyítette aznap este ahogy reszketve Luc kezei közt feküdt. És azóta is volt, hogy évente akár kétszer is. Tizenkét idősebb testvérem van és egy húgom. Mi vagyunk csak Luc mellett a mára beteges anyám mellett. Áttették a hiba után őt is és Lucot is áthelyezték egy új projekthez, ahol egy televiziós showt készítettek. A helyszínét egy olyan kapu nyitásával biztosították, mely képes egy üres, formálatlan teret adni a készítőknek, akik hosszú évek tervezése után megtöltötték egy világgal. Megkezdődött a szereplők kiválasztása, anyám tudta, hogy nincs más választása, így jelentketett a kezdő nyolcvan karakter közé. Luc vele tartott, hogy ott is támogatni tudja, de útjaik hamar szét váltak, mikor a férfit a déli Jégpalotában a király hívta magához szolgálatra és így anyámra kellett hagynia azt az istállót, amiben most is élünk. Már csak hárman vagyunk vele.
Időközönként az embereknek ki kell lépniük a gépből, amit úgy alkottak meg, hogy a fizikai test nem öregszik, míg a virtuális ötször lassabban. A tizenhat évem alatt talán talán húsz napot töltöttem a Földön. Évente minden színész nyolc napot tölthet kint, ezt általában nem szokták felhasználni. Aki egyszer belép, többé nem tudja magát a világban otthon érezni. Egyszer megnéztem hogyan is működik ez a sorozat. A különbörő szereplők életének folyására lehet előfizetniük azoknak akiknek van tévéjük. Ez az egyetlen műsor az állami hírek óránként jelentkező tudósításán kívül. Mi az előfizetések arányában juttatásokat kapunk a világban és a filmben egyaránt. Ahogy figyeltem a statisztikákat rájöttem, hogy nyomorúságos életünket Lucnak köszönhetjük, és ezért sokkal tartozunk neki. A négy uralkodó egyikének tanácsadója így rengetegen fizetnek elő arra, hogy minden lépését figyelhessék. A juttatásainak azt a részét ami nem életfeltétele elküldi nekünk, hogy fent tudjuk tartani a lovardát és magunkat.
Ebben a gyártott világban az emberek úgy nézhetnek ki ahogyan csak szeretnének. Mikor először beülnek a gépbe szerkeszthetik a kinézetüket, így nagyon változatos a benti világ. Anyám azt szerette volna, ha mi, lévén egyszerű karakterek vagyunk akik egyszerű emberek, maradjunk csak meg eredeti kinézetünkkel. Halovány, márván fehér bőrünkön tintaként rajzolódnak ki a szeplők melyeket a napfény csak még erőteljesebbé tesz. Fakó zöld és kék között játszó szemünk van és aranyszőke hajunk ami eleinte olyan göndör, akár az angyaloké az ősi templomok falain, aztán már csak kusza hullámos. Egyetlen dologgal toldotta meg a családunkat. A különböző események amik nagy hatással vannak az életünkre azokról egy emlékezetes minta vésődik a testünk valamelyik pontjára. Leandernek már nagyon sok van, viszont nekem és Lizának, a húgomnak még egy sincs. Luna mellkasán egy vörös rózsa virított. Ez Georg miatt lehetett. Ő volt a faluban a pék fia és már hosszú évek óta udvarolt Lunának. Szeretném, ha egyszer úgy szeretne engem is valaki mint ahogyan ők szeretik egymást.
A fivéreink itt hagytak bennünket, hogy mi jobban élhessünk és anyát megfelelően tudjuk ellátni. Leander a legidősebb bátyám Liammal és Levettel együtt Luckal tartott és a palota szolgálatába állt. Lovagok, azt hiszem, vagy katonák. Lio és Lux kalózok lettek a belső tengeren. Sikeresek és ha a hírek igazak akkor mindent együtt csinálnak. Ők általában pénzt vagy valami ínyencséget küldenek haza. Lilac a déli sivatagok nagyura. Bordélyokat vesz és irányít, állítólag hatalmas a befolyása, de róla csak a külső világban hallunk, mert nem nagyon lép velünk kapcsolatba. Luc, Rover, Leven és Lucas környező városokban mentek és próbálnak megélni. Próbálják valahogy elindítani az életüket. Azért nem látogatnak meg bennünket mert haragszanak anyára. Önzőnek tartják amiért ilyen körülmények között nevel bennünket, holott Luc már többször felajánlotta, hogy magához vesz bennünket a palotában. Lina a keleti király ágyasa lett, miután egy ideig Lilackal dolgozott. Amennyire tudjuk már van vagy fél tucat fattya.
Leander engem iskolába íratott amiért sokan haragszanak rá és rám is, hogy nem utasítottam vissza. Rover a legközelebbi nagyvárosban tanul mágusnak. Sokat jár előadni abba az iskolába ahova én járok, de csak az idősebbeknek tart alapvető órákat. Főzni, varrni, lőni, lovagolni és vívni tanulok. A velem egyidős lányok kinevetnek a fiúk pedig megvetnek, levegőnek néznek. Emellett utálnak is mivel sok dologban jobb vagyok mint ők. Általában Roverrel vagyok. Vele császkálok, ő segít házit írni és sokat beszélgetünk. Amiatt, hogy fiúk között vagyok a hajamat kontyba fogom, melleimet egy szoros kendővel szorítom le, de már így is kezd látszani. Így olvadok be a többiek közé. Rovert is így figyelem, ahogy a lányokkal bánik. Mindig azt mondja, neki csak olyan barátnői vannak akik olyanok mint amilyen én leszek, ha megérek rá. Kiszámíthatatlanok és az ágyban vadak és huncutak.

2013. március 27., szerda

Előljáróban

Kedves Olvasó/Látogató!

Ezt a blogot a kézirataimnak szentelem ( nem mintha olyan nagy hírű író lenék). A kéziratokat fotó formájában fogom közzétenni, és mellé gépelt formában az oldal tartalmát is.
Nem garantálom, sőt, valószínűnek tartom, hogy nem fogja mindenki hanyatt vágni magát az írások olvastán, de nekem és néhány a stílusomat értő és kedvelő egyén értékelni fogja.

Azt hiszem..